Shape&Soul_logo_CMYK_secondary_x_green

...akik segítenek

Kozma Zsáklin

fitnesz instruktor, személyi edző

Már gyermekkorom is a mozgás szenvedélyéről szólt, ami számomra a táncot jelentette, olyannyira, hogy tanulmányaimat színházi táncos szakon végeztem el. 2018-ban csöppentem bele a fitnesz világába, majd ebben az évben indultam el életem első fitnesz versenyén is. 2018-2019-ben fitnesz instruktori és személyi edzői tanulmányaimat végeztem el. Azóta foglalkozom személyi és kiscsoportos edzésekkel

Célom az, hogy megszerzett tudásommal, tapasztalataimmal segítséget tudjak nyújtani az óráimon résztvevő vendégeknek, sport szeretetét átadva ezzel.

Úgy gondolom, hogy a mai rohanó világban fontos időt szánni a mozgásra, sportolásra, már csak egészségügyi szempontból is. A testünkkel foglalkozni kell, nem csak használni!

8 éve találkoztam először a jógával, amikor egy magánéleti válság közepén voltam. Segített, hogy nyugodtan és kiegyensúlyozottan éljem meg a nehéz helyzetet.

Mindig is tetszett ez az ambivalens formája, miszerint a belső harmóniára törekedjünk, és akkor a külső káosz is letisztul. Korábban sokféle sportot kipróbáltam, de ez a mozgásforma mindig jelen maradt az életemben. Nem csak fizikai szinten, hanem szellemi és lelki síkon is sokat fejlődtem, és folyamatosan fejlődők a rendszeres gyakorlás hatására. 2020-ban végeztem el az oktatói tanfolyamot, mely által még jobban elmerültem a jóga világában.

Úgy érzem, hogy életem újabb mérföldkőhöz érkezett, ezért eldöntöttem, hogy az eddigi tudásommal és tapasztalatommal szeretnék segíteni másoknak is. Az egymás közötti, és az egyéni kapcsolódás erősítése a közös gyakorlás során még jobban segít elmélyülni önmagunk megismerésében.

Tamasi Judit

jógaoktató